Minden októberben egy fix projekt, amit meg kell valósítani – a Nobel-díj.
Az elmúlt napokban, miután elolvasta a Fizika- és Kémiai Díj mennyei könyveit, és 3000-szer is nagy együttérzést adott Haruki Murakaminak, végül elhozta a Nobel-díj utolsó közgazdaságtandíját: a Nobel-díjat közgazdaságtanban.
Szóval, ki ítélte ki idén – egy szakterületen, amely szorosan kapcsolódik a pénztárcánkhoz, – a díjat?
Az új "Nobel-díjasok" Abhijit Vinayak Banerjee és Esther Duflo az MIT-ből, valamint Michael Kremer a Harvardból.
Becslések szerint a legtöbben nem tudják, kik ők vagy mit tettek. Végül is még a "Citation Laureate Award" is, amelyet mindig is "Nobel-díj légvédő kapuként" tartanak számon, ezúttal egyiket sem találta helyesen.
Bár sikeresen megtévesztette a megfelelő személyt kvantitatív elemzéssel...... Nem, 50 közgazdász várható nyerni.
Az idei díjat nyerő három közgazdász "fő tevékenységük" a fejlesztési közgazdaságtan.
A fejlesztési gazdaságtan "fejlesztése", amely a "fejlődő országok" szóból származik, a huszadik század 40-es évei végén jelent meg, amikor Ázsia, Afrika és Latin-Amerika szuverén országai függetlenné váltak, és ez egy olyan tudományág volt, amelyet kifejezetten a fejlődő országok gazdasági jelenségeinek tanulmányozására használtak.
Őszintén szólva, ez a tudományág nagy jelentőséget tulajdonít a szegény és elmaradt országok fejlődésének tanulmányozásának, és megpróbál megoldásokat találni a szegénység problémájára, és ez a három díj az emberi szegénységhez nyújtott kiemelkedő hozzájárulásakon, vagyis a szegénység gazdaságtanában alapul.
Érdemes megemlíteni, hogy ezúttal nemcsak a díjnyertes szakterület nagyon "fiatal" a korábbi elismert közgazdaságtan díjazottakhoz képest, hanem az idei közgazdaságtan díjazottak is a csúcsaikban vannak, Banerjee és Kremer mindketten 60 év utáni éveik, az előbbi 58 éves, az utóbbi 55 éves, és Banerjee felesége, Duflo a 70-es évei után, mindössze 47 éves.
Ez az első alkalom, hogy egy pár egyszerre nyerte el a Nobel-díjat, és a Nobel-díj egész történetében csak négyszer.
Ezután a Banerjeék kutatására koncentráljunk a szegénység buktatóiról és arról, hogyan lehet ebből kijuthatni.
- 1 -
Szegények nem szeretnek tanulni? Az önállóan motivált szív nem hordozza ezt a fazékot
A "szegénységi gazdaságtan" területe viszonylag ismeretlennek tűnik, de Banerjee kutatásai valójában relevánsabbak az életünk szempontjából, mint az utóbbi évek más Nobel-díjasai.
Mint sok paradoxon: miért szeretnek a szegények inkább TV-t és játékkonzolokat venni ahelyett, hogy saját tanulmányaikba fektetnének? Miért van nagyobb valószínűséggel a szegények életterve nélkül?
Banerjee munkája elsősorban az, hogy megváltoztassa az emberek szegénységre való megértését.
Régebben a most kérdéseket gyakran személyes tulajdonságokhoz vagy "önmotivációhoz" gondolták, de ha ezeket erkölcsnek tulajdonítják, akkor a kormányzati politikák könnyen erkölcsi prédikációvá válhatnak.
Banerjee munkája korrektálja ezeket a felfogásokat, és magyarázza a mögöttük álló gazdasági magyarázatot. Például, mivel a szegények életében több gondot okoznak, olyan eszközökre van szükségük, amelyek enyhítik aggodalmaikat – például tévék, mobiltelefonok, junk food és játékkonzolok.
Ha a személyes tanulásba fektetsz, akkor ez a megtérülés folyamat gyakran hosszú időt vesz igénybe, és a szegények gazdasági okokból gyakran hiányoznak türelmük, így az élet ebben az időszakban még mindig nehezebb és unalmasabb lesz.
- 2 -
A szegények vonakodnak az egészségre költeni?
Az egészségügyi problémák tekintetében ez valójában ugyanaz.
A Banerjeék megállapították, hogy a szegények sok pénzt és időt költenek egészségügyre és egészségügyi ellátásra — még a középosztályba vagy akár magasabb szinten is –, de az eredmények nem jók. Miért? Mivel a szegények gyakran hiányoznak a szükséges orvosi és higiéniai ismeretek, gyakran megvárják, amíg a betegség bizonyos mértékig előrehalad, mielőtt orvoshoz mennének.
Ők inkább azoknak az orvosoknak is hajlanak, akik szeretnek "erős gyógyszereket szedni", és úgy gondolják, hogy ezek az orvosok "jók", és segítenek nekik minél hamarabb "megoldani a problémákat".
Valójában azonban a "erős orvoslás" gyakran gyógyszerrezisztenshez és túlkezeléshez vezet. Ez a hozzáállás, amely a megelőzés helyett helyezi a kezelést a fontossággal, nemcsak gazdaságilag megterheltebb, hanem fizikailag is megterhelt helyzetet okozott. Ez pedig hatással van a következő generáció oktatására – a kutatások szerint a gyenge fizikai állapotú gyerekek általában rövidebb ideig járnak iskolába, és a diploma után viszonylag alacsony fizetésük van. A szegénység így "örökölt".
A pénzügyi menedzsment területén Banerjee kutatása a kamatinverzió jelenségét is feltárja. A szegényeknek gyakran szükségük van kis vagy rövid távú kölcsönökre, majd rendkívül magas kamatot fizetniük.
Ennek az az oka, hogy a szegények általában magasabb pénzügyi kockázatokkal küzdenek – gyakran instabil jövedelmük van, és nem tudnak bankoktól származó forgótőkét szerezni, ezért inkább ezekre a magas kamatozású mikrohitelekre vannak utalva. Ezek a mikrohitelek még könnyebbé teszik számukra, hogy megtakarításaik legyenek a kockázatok elleni védelemre.
Kutatásaik révén megértheted, miért olyan nehéz leküzdeni a szegénységet.
Hogyan tudunk tehát osztályugrást elérni a szegénységből a középosztályba? A Banerje-k is megadták a megoldásukat.
Például az önálló vállalkozói vállalkozás egy lehetőség.
De ugyanígy, a rendkívül szegények számára nehéz megszerezni a vállalkozáshoz szükséges tőket. A gyakorlatiabb megoldás gyakran a kormányzati szervek munkája. Mert viszonylag nézve a kormányzati munkalehetőségek nagyon stabilak, ami lehetőséget ad a szegényeknek hosszú távú befektetésekre, gondolkodási "sávszélességük" növelésére, majd a szegénységből középosztályba való ugrásra.
- 3 -
Jelentőség Kína számára
Banerjee kutatásai Kína számára is nagy jelentőségűek.
Mivel Kína is fejlődő ország, vannak emberek is, akik szegénységben és szorongásban élnek. Az emberek gyakran gondolják, hogy a szegénység legyőzéséhez radikális reformokra van szükség. Banerjee szerint ez nagyon nehéz, és nem is kell.
Épp ezzel szemben a jelenlegi rendszer javítása gyakran jó eredményeket hozhat, és növelheti az emberek bizalmát a kormányban, ami ugyanaz a nézet, mint a 2017-es Nobel-díjas Saylor: a kis változások nagy hatással lehetnek.
A BRICS államainak aránya a szélsőséges szegénységben élő országok a teljes népességhez képest (a vörös vonal Kína)
Szóval, milyen szerepet játszhat a kormány ebben?
Valójában a kormányt olyan problémák megoldására használják, amelyeket a piac nem tud megoldani. A szegények problémája éppen a piaci kudarcok miatt vált különösen fontossá a kormány.
A szegény emberek gyakran hiányoznak a megfelelő döntésekhez szükséges információkkal, és túl sok felelősségük van a túléléshez, ami ahhoz vezet, hogy nem tudnak optimális döntéseket hozni.
Ebben az értelemben Banerjee kutatása új szemléletet ad a kormányoknak a szegénység megértéséhez, hogy politikai szempontból enyhítsék a szegénységet, és végső soron lehetőségeket találjanak annak leküzdésére.
Az idei Nobel-díj, ellentétben az alapkutatásra és az akadémiai hozzájárulásokra fókuszált korábbi fókuszokkal, pragmatikusabb, ami egyre nyilvánvalóbb tendenciát jelez: a jelenlegi tudományos kutatás egyre nagyobb figyelmet fordít a kutatás valódi világra gyakorolt hatására.
Kína közmondásával összhangban a tudomány és a technológia a fő termelő erők.
A Nobel-díjas válogatók abban is reménykedhetnek, hogy a jövőben a kutatás jobban áttörheti az elefántcsonttornyok bilincseit, és kézben beton tárgymá válhat, amelyet valóban az emberek használnak. |
Közzétéve 2019. 10. 16. 16:15:04
|
|
|
Közzétéve 2019. 10. 16. 16:23:33